Társadalmi szerepvállalásunk
Felelősséggel az egészségért, munkatársainkért, a helyi közösségekért, közös jövőnkért
Nem csupán hiszünk abban, hogy mindig tehetünk többet: cselekszünk is. Arra törekszünk, hogy a világon mindenütt hozzájáruljunk bolygónk élhetőbbé, fenntarthatóbbá tételéhez, az elérhető egészségügyi megoldások palettájának szélesítéséhez, a hátrányt szenvedő közösségek támogatásához, és hogy befogadó, elfogadó munkahelyként működjünk.
A Sanofi Global Health nemzetközi nonprofit szervezet révén a világ 40 országában 30 nélkülözhetetlen gyógyszer elérését biztosítjuk a rászorulók számára, és 100 ezer egységet adományozunk a ritka betegségekkel küzdők részére. Folyamatosan azért dolgozunk, hogy kifejlesszük a megfelelő gyógyszereket a gyermekkori daganatos betegségek leküzdésére, felszámoljuk a gyermekbénulást és az afrikai álomkórt a világ minden táján.
Kollégáink számára is olyan támogató, inspiráló környezetet biztosítunk, amelyben maximálisan kibontakoztathatják képességeiket, és ahol a férfi és női vezetők aránya kiegyenlített.
A következő esztendőkben is kiemelt figyelmet fordítunk termékeink környezettudatos csomagolására, a megújuló energia arányának növelésére és a karbonsemlegesség megteremtésére is, úgy a termelésben, mint a járműflottáink üzemeltetése során.
A „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” alapelvnek megfelelően Magyarországon is szerteágazó területeken működtetünk programokat a társadalmi felelősségvállalás jegyében az egészségügyi edukáció, a cukorbetegség és a kardiovaszkuláris betegségek visszaszorítása, a prevenció és az öngondoskodás megvalósítása érdekében. Új munkavállalói önkéntes programunk bevezetésével nem csupán a vállalati önkénteseink szerepvállalása és létszáma nő, hanem a civil szervezetekkel történő együttműködéseink száma és eredményessége is.
A társadalomért és a környezetünkért tett erőfeszítéseinkben a saját belső meggyőződésünk vezet: a Sanofinál abban hiszünk, hogy az egészséges, kiegyensúlyozott élet megteremtéséért folyamatosan tenni kell. Együtt pedig még többet tehetünk.
Társadalmi elkötelezettségünk stratégiai pillérei
Globális gyógyszeripari vállalatként felelősségünk, hogy kivegyük a részünket a világ legsürgetőbb egészségügyi és társadalmi kihívásainak kezelésében. Integrált vállalati társadalmi felelősségvállalási stratégiánk célja hozzájárulni egy egészségesebb, élhetőbb és fenntartatóbb világ felépítéséhez azáltal, hogy a legszegényebb társadalmi rétegek számára is hozzáférést biztosítunk az egészségügyi ellátáshoz, és erőfeszítéseket teszünk a kielégítetlen szükségletek fedezéséért.
Ennek érdekében hoztuk létre 2021-ben globális szinten a Sanofi Global Health Unit szervezetünket, amelynek célja – a vállalatcsoport nonprofit egységeként - az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés növelése gyógyszerek forgalmazásával, valamint a helyi egészségügyi rendszerek kiépítése és megerősítése azokban az országokban, ahol a legalacsonyabb az egy főre jutó GDP.
A Sanofi Global Health az első és egyetlen olyan nemzetközi kezdeményezés, amely alacsony és közepes jövedelmű országok számára több terápiás területen is biztosít hozzáférést a WHO alapvető gyógyszereinek listáján szereplő kritikus termékekhez, miközben finanszírozza a helyi támogató programokat és erősíti a lokális vállalkozásokat.
Cégcsoportunk másik globális szervezete a Sanofi Gyermekei Egyesület – Enfants de Sanofi -, amely nemzetközi szinten - így Magyarországon is - bármely hazai kollégánk számára erkölcsi és anyagi támogatást nyújt, akinek gyermekeinél (születésüktől 25 éves korig) egészségügyi, szociális vagy iskoláztatási problémák merülnek fel. Az egyesület részben munkavállalói pénzadományokból tartja fenn magát.
Üzleti stratégiánkba integrálva a társadalom iránti elkötelezettségünk négy alapvető pillérre épül, amelyek megvalósításával pozitív változást kívánunk elősegíteni, és kedvező hatást gyakorlunk bolygónkra és társadalmunkra
ESG (Environmental, Social and Governance)* - környezetvédelmi, társadalmi és irányítási teljesítményünk
A Sanofit 2022-ben a Standard & Poor’s Global Ratings (S&P) ESG-értékelésében a fenntarthatóság iránt leginkább elkötelezett vállalatként ismerték el. Nagy büszkeség számunkra, hogy a tanulmányban különösen a gyógyszerekhez való hozzájutás iránti elkötelezettségünk okán emelkedünk ki a nemzetközi vállalati mezőnyből.
* Az ESG, avagy az Environmental, Social and Governance (ESG) olyan kritériumok összessége, amelyek alapján a potenciális befektetők kiszűrik azokat a vállalatokat, amelyekbe potenciálisan befektethetnek.
A vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR) egy (többnyire) önszabályozó megközelítés, ahol a vállalatok arra törekszenek, hogy kezeljék a társadalomra (környezetre, gazdaságra és emberekre) gyakorolt hatásukat.
Társadalmi felelősségvállalási programjaink Magyarországon
Út az Egészséghez Program
A Budapesti Szent Ferenc Kórház elsősorban a Magyarországon is vezető haláloknak számító szív- és érrendszeri betegségek, magas vérnyomás és cukorbetegség visszaszorítása érdekében, a Sanofi szakmai támogatásával indította el 2015-ben az „Út az Egészséghez Program” kezdeményezést, amelynek a célja a magyar lakosság általános egészségi állapotának javítása, és ezzel összefüggésben a családok mozgásra, fizikailag aktívabb életformára ösztönzése.
A program egyszerre figyel a különböző generációkra, helyzetükből, igényeikből adódóan más-más szempontok alapján. Az idősebbek számára vezetett túrák döntően az egészségmegőrzést és a rehabilitációt szolgálják, míg a fiatalabb generációk esetében a prevenció az elsődleges cél.
A program a szakmai túraútvonalak kialakításával („tanösvény”) a szabadidős programon túl a sokakat érintő betegségek, mint a szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség, illetve magas vérnyomás megelőzésében is segít, javít az állóképességen, és nem utolsó sorban a mentális egészség megőrzéséhez is hozzájárul. Megismertet a túrázókkal néhány alapvető egészégügyi mutatót és mérési módszert, a túra során pedig kikölcsönözhető eszközökkel egyéni állapotfelmérést is lehetővé tesz, hozzájárulva az egészségtudatosság kialakításához, illetve elmélyítéséhez.
Az elmúlt években Budapesten és vidéken összesen 7 helyszínen (Kis-Hárs-hegy, Normafa, újpesti Farkas-erdő, Csanyikvölgy, Veresegyház, Kékes, Szépvölgy) alakítottunk ki az Út az Egészséghez Program keretein belül tanösvényt. Látva a program sikerét és indokoltságát, szeretnénk tovább bővíteni a helyszíneket Magyarországon, távlati terveink között pedig szerepel a kezdeményezés kiterjesztése a Kárpát-medence országhatáron túli területeire is.
A program elindítása óta kiértékelt több ezer leadott túralap nyomán a magukat egészségesnek gondoló túrázók megközelítőleg 5 százalékáról derült ki, hogy mielőbbi szakorvosi vizsgálatra szorulnak. A túraösvényeket rendszeres használók esetében az egészségben eltöltött életévek száma, azaz a várható élettartam növekedése látható, továbbá a programban részt vevő, kardiológiai eseményen átesett betegeknek csökkent a testsúlyuk, és lényegesen ritkábban fordult elő körükben új szív- és érrendszeri esemény.
Az Út az Egészséghez Program 2016-ban elnyerte a CSR Hungary a Magyar Üzleti Felelősség Díját a „Közös felelősség – Közös ügyek” kategóriában, és az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) „Nekem Szól! Egészségértés 2020” Fődíját.
KiDS
A Sanofi elkötelezett a cukorbetegség elleni küzdelemben. Célunk, hogy korszerű terápiáink mellett a társadalmi felelősségvállalás keretein belül is hatékonyan lépjünk fel a magyar emberek egészségéért.
A KiDS program célja olyan környezet kialakítása, amely már általános iskolai közegben biztosítja a cukorbetegség jobb megértését, a cukorbeteg gyerekek segítését, valamint a 2-es típusú diabétesz megelőzésének lehetőségét.
A programot, amelynek támogatója világszerte a Sanofi, a Nemzetközi Diabétesz Társaság (IDF) állította össze általános iskolások, valamint pedagógusaik és szüleik számára.
A KiDS a cukorbetegségről nyújt felvilágosítást a gyerekek számára egy interaktív tematikus nap formájában, ahol az előadást játékos feladatok követik. A pedagógusok és a szülők szakmai előadásokon bővítik ismereteiket.
A program célja, hogy elősegítse:
-a cukorbetegség jobb megértését
-a cukorbeteg gyerekek segítését
-a 2-es típusú cukorbetegség megelőzésének lehetőségét.
A KiDS programot 2018-ban indítottuk el Magyarországon. A gyakorlati megvalósítás érdeme az Egy Csepp Figyelem Alapítványé, mely hazánk egyik legfontosabb, cukorbetegséggel foglalkozó civil szervezete. A program szakmai adaptációja során a Magyar Diabetes Társaságra támaszkodtunk.
Az elmúlt négy évben összesen 2273 ember vett részt a KiDS foglalkozásain, köztük több mint 1100 általános iskolás.
Óriási büszkeség számunkra, hogy az Egy Csepp Figyelem Alapítvány két, az Oktatási Hivatal és a magyar pedagógusok számára 2021-ben fejlesztett állami edukációs programja (DiabMentor, CukorSuli) tananyagainak fontos részét képezik a KiDS oktatási anyagai.
Így a KiDS máris elérte egyik legfőbb célját: szerves részévé válni a hazai oktatási rendszernek, elősegítve, hogy a diabétesz, mint népegészségügyi kihívás láthatóbbá és kezelhetőbbé váljon.
TEENS
A Sanofi számára kulcsfontosságú, hogy már fiatal korban felhívja a figyelmet az egészségügyi öngondoskodás (self-care) fontosságára. 2020-ban ezért indítottuk útjára a TEENS programot, amely a 13-14 éves korosztály egészségfejlesztését célozza digitális eszközökkel és egyedi tematikus ismeretanyaggal.
A TEENS célja a krónikus betegségek (elhízás, cukorbetegség, szív-és érrendszeri elváltozások, magas vérnyomás) megelőzése helyes életvezetési minta közvetítésével. A projekt célcsoportja a 13-14 éves korosztály, melynek tagjai kellően érettek a tárgyi ismeretek megértéséhez, és foglalkoztatják őket a testi-lelki változások.
A Teens programot az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, hazánk egyik legfontosabb, egészségügyi civil szervezete bonyolítja le, hasonlóan KiDS programunkhoz. A TEENS-hez csatlakozó iskolákban félnapos tematikus programot szervezünk a kiválasztott osztály számára, alkalmanként 30-35 résztvevővel.
A foglalkozások interaktív előadásokból, játékos tudásfelmérésekből, csapatmunkát és együttműködést igénylő feladatokból állnak, a következő témák mentén:
-Egészségügyi öngondoskodás (self-care)
-Megfelelő táplálkozás
-A mozgás fontossága
-Lelki egészség
A programot alapvetően személyes részvételre, offline lebonyolításra terveztük, azonban a világjárvány következtében a 2020-as kísérleti évben online webinarok formájában valósult meg, modern, virtuális, 3 dimenziós környezetben.
Örömteli, hogy 2021-ben végre személyes formában is elindult a program, egy hetedikes és egy nyolcadikos osztály bevonásával, összesen 32 diák és 6 pedagógus részvételével.
A fogadtatás rendkívül pozitív volt mind a diákok, mind a bevont pedagógusok körében. A Sanofi a kedvező tapasztalatok alapján hosszú távon is elkötelezett az egészségügyi öngondoskodás társadalmi erősítése és a népegészségügyi kihívások leküzdése iránt.
WE VOLUNTEER
A Sanofinál régóta elkötelezett vagyunk a közösségek önkéntes munkával történő támogatása mellett, amihez munkatársaink értékes hozzájárulást nyújtanak évek óta. Kollégáink örömmel támogatnak olyan ügyeket, amelyek segítik a felelős vállalatként tett vállalásaink teljesítését. Ennek az elkötelezettségnek a részeként került bevezetésre az egész vállalatra kiterjedő önkéntes munkavállalói programunk, a We Volunteer.
A We Volunteer megtestesíti a Sanofi társadalom iránti elkötelezettségét, és lehetőséget ad a munkavállalóknak arra, hogy aktív szerepet vállaljanak önkéntességi kezdeményezésekben. Utóbbi elősegítése érdekében Magyarországon egy munkanap fizetett távollétet biztosítunk kollégáinknak a program keretén belül választott önkéntes tevékenységhez. A We Volunteer programokat egy online felületen keresztül hirdetik meg a civil szervezetek, itt regisztrálhatnak önkénteseink az általuk választott tevékenységre.
A nemzetközi és hazai gyakorlatban is úttörő önkéntes programjaink köre dinamikusan változik és bővül, így lehetővé téve munkatársainknak, hogy az év különböző időpontjában és helyszínén vállaljanak szerepet társadalmilag fontos ügyekben.
Vállalatunk társadalmi felelősségvállalása különleges és szemléletformáló értékeket közvetít, amihez egyaránt fontos a vállalati és egyéni szintű elköteleződés. A társadalmi ügyek iránti felelős hozzáállás, érzékenyítés és aktív részvétel a számunkra fontos ügyek mellett közös küldetésünk és feladatunk, amely hasznos, feltöltő és közösségkovácsoló csapatmunka is egyben.
Büszkék vagyunk önkénteseinkre, akikkel közösen még többet tehetünk.
Etika és transzparencia
Az etika és transzparencia vállalatunk társadalmi felelősségvállalásának fontos elemei. Hisszük, hogy az etika és a transzparencia olyan értékeket teremtenek, amelyek létfontosságúak a betegek, üzleti partnereink, valamint a körülöttünk élő közösségek bizalmának megőrzéséhez, jó hírnevünk és a rólunk kialakult kép fenntartásához.
Etika és felelős üzleti működés
A vállalatunknál működő Nemzetközi etika és üzleti működés funkció feladata, hogy az erkölcsi értékeket és a helyes magatartásra vonatkozó előírásokat hangsúlyozza. A jogi és szabályozási környezet, amelyben gyógyszeripari vállalatként működünk, egyre szigorúbb. Ezzel összefüggésben a vállalatot és annak munkavállalóit érintő kockázatok növekszenek, különösen a harmadik felekkel történő kapcsolattartás tekintetében.
Arra van tehát szükség, hogy a vállalatnál dolgozó minden munkatárs elkötelezett legyen a legmagasabb szintű tisztesség és etika mellett. Ez alapvető fontosságú a vállalat jó hírnevének, illetve eszközeinek és munkavállalóinak megőrzéséhez, ezért arra törekszünk, hogy a Megfelelőséget mindennapi magatartásunk részévé tegyük.
Magatartási kódex
A Sanofi elkötelezett a legmagasabb szintű etikai szabályok és alapelvek tiszteletben tartása mellett üzleti tevékenysége során. Meggyőződésünk, hogy a vállalat sikere nemcsak a pénzügyi eredményein és a célkitűzéseinek teljesítésén alapszik, hanem azon is, hogy hogyan éri el ezeket a célkitűzéseket.
Erőteljes és határozott szabályokat alkottunk meg, amelyek összhangban állnak azoknak az országoknak a jogszabályi keretrendszereivel, amelyekben működünk.
Vállalatunk Magatartási kódexe közvetíti minden munkavállalónk számára a Sanofi értékeit és legfontosabb etikai alapelveit. A munkavállalóknak átfogó és gyakorlati információt nyújt annak érdekében, hogy jobban fel tudják ismerni a tevékenységeikhez kapcsolódó kockázatokat, továbbá hivatkozási alapként használható keretrendszert határoz meg számukra.
Mi az a Compliance program?
A Compliance program az Etika és felelős üzleti működés funkció által a Sanofin belül kialakított rendszer, mely a megfelelőségi kockázatok kezelésére szolgál.
Compliance programunk céljainak eléréséhez 7 elemre van szükség:
- Írott szabályzatok és eljárások megléte
- Etika és felelős üzleti működés funkció és Bizottság kinevezése
- Hatékony képzés és oktatás tartása
- Hatékony kommunikációs csatornák kialakítása
- Belsős monitorozás és ellenőrzés végzése
- Az előírások megfelelő érvényesítése
- Azonnali reagálás az észlelt problémákra és korrekciós intézkedések végrehajtása
Compliance forródrót
A tisztességes eljárás és etikai elveink betartása üzleti tevékenységünk során elengedhetetlen a betegek, üzleti partnereink és a többi piaci szereplő bizalmának elnyeréséhez és megtartásához, valamint a vállalat jó hírnevének megőrzéséhez.
Arra az esetre, ha kétsége merül fel, vagy jóhiszeműen úgy véli, hogy egy jogszabályi előírás vagy a Magatartási kódex alapelvei sérülnek vagy sérülnének vállalatunknál, biztosítjuk annak a lehetőségét, hogy ezzel a kérdéssel vagy információval közvetlenül felkeresse az Etika és felelős üzleti működés funkciónkat a Compliance forródrót segítségével. A Compliance forródrót biztonságos kommunikációs rendszer, amelynek része egy külön weboldal, valamint egy heti hét napból hét napon, napi 24 órában, 28 nyelven díjmentesen hívható telefonszám.
A Compliance forródrót elérhetősége
Látogasson el erre a biztonságos weboldalra. Belépési kód: sanofi vagy
használja nemzetközi telefonszámunkat: (80) 088 481
Vállalati értékek érvényesülése a beszerzésben
Saját elektronikus beszerzési kockázat értékelési rendszerünk segítségével, kérdőívekkel értékeljük a legfontosabb beszállítóinkat abból a szempontból, hogy mennyiben felelnek meg a társadalmi felelősségvállalási stratégiánkban, a korrupcióellenes, illetve egyéb szabályzatainkban lefektetett értékeinknek.
Kapcsolattartás egészségügyi szakemberekkel
Az átláthatóság fontossága
Az iparági szereplők, az egészségügyi szakemberek és az egészségügyi szervezetek közötti együttműködés elengedhetetlen ahhoz, hogy új gyógyszereket fejlesszünk, hatékonyan alkalmazzuk őket, és együtt alakítsuk a kutatás jövőbeli irányát. Ezeknek a már eleve jól szabályozott és jogszerű kapcsolatoknak az átláthatóbbá tételével alaposabb betekintést nyerhetünk abba, hogyan működnek együtt az iparági szereplők, az egészségügyi szakemberek és az egészségügyi szervezetek.
A Sanofi elkötelezettsége az átláthatóság iránt
Meggyőződésünk, hogy az átláthatóság hitelességet kölcsönöz, így bizalmat ébreszt vállalatunk iránt, ezért ügyelünk arra, hogy eleget tegyünk az átláthatóságot szabályozó jogszabályoknak és előírásoknak. Az Európai Gyógyszergyártók Szövetségének (EFPIA) tagjaként a Sanofi 2016 júniusától folyamatosan közzéteszi az egészségügyi szakemberekkel és szervezetekkel Európa-szerte folytatott együttműködésének részleteit. Ennek keretében nyilvánosságra hozza az egészségügyi szervezetek tevékenységeihez biztosított értéktranszfereket, köztük a kutatási és oktatási támogatásokat, illetve az egyes egészségügyi szakembereknek nyújtott értéktranszfereket, például oktatási jellegű találkozókon való részvételük szponzorálását, előadói díjakat, konzultációs tevékenységeket és tanácsadói testületben való közreműködést.
Együttműködés egészségügyi szakemberekkel és szervezetekkel
Az egészségügyi szakemberekkel és szervezetekkel végzett közös munkánk eredményeként értékes, független szakismeretekhez jutunk annak köszönhetően, hogy leszűrjük klinikai vizsgálatok és betegségek kezelése terén szerzett tapasztalataik tanulságait. E szakismeretek nagy segítséget jelentenek a betegellátás színvonalának emelésére tett erőfeszítéseinkhez, tehát nemcsak az egyének, de az egész társadalom javát is szolgálják.
Letölthető dokumentumok
Elköteleződünk az adatok megosztása iránt
Az EFPIA és a PhRMA közös alapelvei a klinikai adatok felelős megosztásáról
2013. július 24-én az EFPIA és a PhRMA formálisan meghirdették közös alapelveiket a klinikai adatok betegek érdekében történő felelős megosztásáról.
Az adatok megosztása iránti elköteleződés hozzájárul a kutatási és tudományos ismeretek megosztásához, a betegellátás és az egészségügyi ellátás színvonalának emeléséhez. Ezen alapelvek iránti elköteleződésük eredményeként a biotechnológiai és gyógyszeripari vállalatok jelentősen megnövelik a kutatók, a betegek és más szereplők számára elérhető adatok mennyiségét.
További információk a Sanofi adatok megosztásával kapcsolatos elköteleződéséről
Gyógyszerhamisítás elleni küzdelem
Kevesen vannak tisztában a hamis gyógyszerek veszélyeivel és a hamisítás elterjedtségével. A Sanofi a hatóságokkal szorosan együttműködve, valamint saját eszközeivel küzd a gyógyszerhamisítás ellen – például Franciaországban külön laboratóriumot üzemeltetünk a hamisított készítmények bevizsgálására.
Az Európai Bizottság 2016/161 (EU) felhatalmazáson alapuló rendeletével összhangban 2019-ben minden vényköteles gyógyszerünkre bevezettük a szerializációt, amely minden doboz gyógyszert egyedi kód segítségével tesz azonosíthatóvá, így a doboz kiadása előtt megállapítható, hogy az adott gyógyszer eredeti vagy hamis.
Ezzel is támogatjuk a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának a munkáját, továbbá azokat a felvilágosító kampányokat, amelyek a bizonytalan eredetű készítmények terjesztésének és fogyasztásának a veszélyeire hívják fel a figyelmet.
Adatvédelem
A GDPR egy megújított és megerősített keretrendszert hoz létre a személyes adatok védelmére a magánszemélyek magasabb szintű védelme céljából, valamint erősíti a saját célokra vagy mások számára adatokat feldolgozó cégek elszámoltathatóságát, annak érdekében, hogy betartsák az új szabályozás előírásait.